Bevezető: 

A játék a „Tárd fel európai kulturális örökségedet”, rövid nevén ENriCH címűprojekt keretei között, az Európa a polgárokért program támogatásával jött létre.

A veszprémi vezetésű projekt eseményein öt európai ország öt városából vettek részt fiatalok 2018 és 2020 között, miközben megismerkedtek a projektvárosok kulturális örökségének egy-egy szeletével, és megvitatták, mit is jelent számukra a szellemi és tárgyi kulturális örökség védelme. A találkozókon többek közt átgondolhatták, milyen előnyei lehetnek, ha soknemzetiségű a település, ahol élnek, hogyan hathat egymásra saját helyi és európai identitásuk, miként lendíthet a kultúra a gazdaságon, és a résztvevő települések milyen sokrétű kölcsönhatásban voltak az évszázadok során kontinensünk történelmi eseményeivel és gazdag kulturális örökségével.


A helyi örökség újszerű bemutatására a fiatalok ötletei alapján várostérképek készültek, köztük a Légy Ott(hon) Veszprémben című, melynek kiegészítése ez a három útvonalat is kínáló veszprémivárosismereti játék.

A játék menete:

A játékban úgy tudsz részt venni, hogy végigmész egy előre gondosan összeállított, hangulatos útvonalon. A séta során 15 állomás vár rád, abban, hogy pontosan hol helyezkednek el, segít az állomás neve (címe), egy régi kép és a várostérkép is. 

Ahol nehezebb lenne megtalálni a következő célpontot, a játék szövegében is helyeztünk el segítő instrukciókat. A játékos kérdések túlnyomó részét a helyben látottak alapján tudod csak megfejteni, így is ösztönzünk a sétára.

Ne feledd, a biztonság az első! A játék közben óvatos légy, nézz fel a telefonból, mikor közlekedsz! 

Jó utat!

Figyelem! Az 1. útvonal (A várispán titka) a várban zajló rekonstrukciós munkák miatt átmenetileg nem bejárható!

1. útvonal

A várispán titka
(Veszprémi Vár)

Séta hossza: 1,5 km

Séta időtartama: kb. 1 óra

Séta nehézségi foka: könnyű 

2. útvonal

A királyné gyöngysora
(belváros)

Séta hossza: 2.5 km

Séta időtartama: kb. 1,5 óra

Séta nehézségi foka: közepes 

3. útvonal

Tűzre, vízre vigyázzatok!
(Séd-patak völgye)

Séta hossza: 3,5 km

Séta időtartama: kb. 2 óra

Séta nehézségi foka: közepes